Reflux és a Hiátus "Hermina"

Nem nagyon nézem már ezt a "blogot". Úristen. Már több mint 4 éve volt.

Szóval így utólag, meg mindent összevetve nekem bejött a műtét. Nincsenek tüneteim, már sörözöm ;) és szinte elfelejtettem az egészet. (leiskopogomgyorsan)

Azt azért vegyétek figyelembe, hogy a műtét nem biztos hogy végleges. (sőt, biztos nem az) és előbb utóbb újra előjöhet. De ha megéri - márpedig nekem megérte - akkor jó pár év teljes tünetmentesség a lábadozás után garantált. Ha szerencséje van az embernek akár örökre.

Persze azért nem "zabálok", sokat sportolok és valamennyire odafigyelek - már rutinból, ha már így alakult.

Egyébként bizonyos tűréshatáron belül, lehet hogy a sok sporttal, odafigyeléssel, megúszható lett volna a műtét - nekem is. Szóval a "kés" egy jó végső megoldás lehet, de utána azért oda kell figyelni, éveken át, akár véglegesen. Nem hízhat el az ember, kerülni kell az esti degeszretöméseket, mozogni kell, a napi túlfűszeres, túlzsíros sem ideális, a szénsavas dolgok sem egyszerűek (sajnos én sörös vagyok, nekem edzeni kellett, hogy gond nélkül lemenjen a korsó, és nem is ajánlott+++). Persze megfelelő körültekintéssel, beugorhat az ember a barátokkal egy vindaloo-ra az indiaiba, legurulhat a sör is, de ezek azért kockázatosak lehetnek, maradnak a műtét után is.

Szóval, ha máshogy nem megy, a gyógyszer működik csak, és még azzal is szar, akkor hajrá a műtő. De ha van még esély változtatni az életvitelen, étkezési szokásokon, stresszen... Akkor érdemes azzal futni pár kört először.

Ha olyan fizikai problémából adódik a reflux, mint a sérv, vagy más fizikai rendellenességből, ami életvitellel nem javítható (nem, a lustaság miatti túlsúly nem ez a kategória), akkor mindenképp a műtő a jó megoldás (ha más akadálya nincs a dolognak), szemben a folyamatos gyógyszer vagy más terápiákkal.

Elébe vágva a dolgoknak, megírom, hogy megvolt a műtét. A megadott időben jelentkeztem az intézmény emeletén, megkaptam a szobám, aztán egy másik szobát, ami azért jobb volt mint az előtte lévő...mindezt azért, mert hülyén vette volna ki magát, ha össze kell fektetni valakivel, aki azért jött mert a mellméretével volt elégedetlen. Ez adott némi vicces kockázatot a dolognak, mivel a betegek összekeveredése esetén - és már volt ilyen a világtörténelemben - műtött gyomor helyett, jobb mellekkel jöhettem volna haza, és ez heteroszexuális férfi lévén nem vált volna az előnyömre. :)

Lényeg, hogy kisebb nehézségek árán, sikeresen átestem a reflux műtéten. Kissé tovább tartott, mint tervezték, pár anatómiai nehézség miatt majdnem felvágtak, de szerencsére maradtak a laparoszkópos megoldásnál. Ébredni nem volt egy élmény, meg az első este, másnap sem volt a legfényesebb a dolog, de azért javulgat minden. Elvben ez egy kevéssé invazív beavatkozás, hamar felállhat belőle az ember, szóval lábadozom hősiesen. Az elején a szédülés, hányinger volt a legnehezebb, ami az altatás velejárója, később az első kortyok, majd falatok után a büfögéssel kapcsolatos elvben lehetetlen feladatok. A doki jelezte, hogy hányni, büfögni esélytelen leszek egy ideig. Levegőt lehetőleg ne nyeljek... Basszus, sosem gondoltam volna, hogy az ember ennyi levegőt nyel. Így három nap elteltével is kínszenvedve küldök le bármit úgy, hogy ne maradjon levegő a falatban. Persze minden pépesen...

A laparoszkópos műtét egyébként egy piszkosul jó dolog. Emlékszem a gyermekkori vakbélműtétemre, milyen volt felülni, meg kelni, pedig igen ifjú és lendületes voltam akkor, most meg már messze nem annyira, de maga a seb(ek), alig-alig érződnek. Másnap viszonylag könnyen ment a felkelés, most meg már ez a része szinte nem zavar.

A műtét egyébként siker. A másnapi nyeletéses vizsgálaton a reflux nem volt kimutatható. (Van némi fel nem használt "Rabeman"-om nem kell valakinek?) A vizsgálat egyébként így másnap nem volt egy élmény, pedig székben toltak oda-vissza, a gépben meg csak kapaszkodni kellett... De azt a borzalmas kontrasztanyagot lenyelni...pedig bírom a medvecukrot...hát az igen hányingert keltő. A vizsgálat után viszont kivették a műtéten bennem hagyott elvezetést (dunsztom sincs mi a neve, az egyik sebből ment egy tasakba...) és elkezdhettem inni - ami viszont igen kellenes volt, a maradék dolgok dacára. A kórházi tea márpedig nem rossz.