Megint eltelt egy kis idő, de nem jutottam előbbre. Az oké, hogy a helyzet a műtét előttihez képest még nem rosszabb, de lassan ott vagyok, hogy nem is jobb. Kezd elegem lenni a fél adag rizsekből... A szénsavmentes élet nem annyira zavaró - majd nyáron, ha nem tudok fűnyírás után legurítani egy pohár sört -, meg azt is meg lehet szoknom, hogy ne zabáljam magam tele csokiszerű dolgokkal... De az, hogy bármit eszem, attól hasfájást kapok, na az azért nem egy jó irány an jövőre nézve.

Aztán itt van ez a szeles dolog is. Bármitől (fél adag üres rizs) képes lennék metánnal elhajtani egy kisebb teljesítményű verdát. Komolyan. Ha lufiba tudnám engedni, már szerződtettek volna a vidámparkba, vagy a NASA-hoz.

Ja és esténként csak iszom némi salvus vizet jobb tőle, bár lehet ez csak pszichológia. Pedig többek között ezt is el akartam kerülni, ezért döntöttem a műtét mellett.

A lendületem mint látszik kezd alábbhagyni. Az első pár hét, és a műtét utáni vízszintesen alvás által okozott eufória múlóban. Még mindig határeset, nem mondanám, hogy rosszabbul jártam, de kissé elkeskenyedett a határvonal a megérte és a nem érte meg között.

Mindegy. Itt a hó vége, megyek kontrollra és meglátjuk.